Exotic Pole – a forgatás, ahol tátva maradt a szám :)

Sopronban is megjelent az Exotic Pole, ami eltér az eddig megszokott rúdtánc-formációktól. Nem volt egyszerű a forgatás, de megérte!

Klip a cikk alatt!

 

A rúdtáncot már sokan ismerik, de azt kevesen tudják, hogy több alfaja is van. Létezik az inkább erőnléti irányzata és a táncosabb irányzata. Ez utóbbinak egy újszerű megjelenését hozta el Sopronba a Fit-Max csapata élen Kelemen Szabrinával és Radványi Biankával.

Szabri keresett meg, hogy szeretne egy csoportos klipet készíteni egy koreográfiáról.  Hát persze, legalább olyan lelkes lettem, mint a csajok 🙂 A főpróbára ők egy időpontban tudtak csak összegyűlni, persze pont akkor, amikor én épp egy templomban forgattam esküvőt… De egy héttel később én is megérkeztem, hogy elkészítsük a klipet. Tanulságos forgatás lett belőle, ugyanis mint később kiderült, elbeszéltünk egymás mellett Szabrival. Noha ugyanazt a végeredményt képzeltük el, nem tudtam elég jól elmagyarázni, hogy ezt a forgatáson milyen lépésekkel tudjuk megvalósítani, így kissé káoszos lett a végére. De le a kalappal a csajok előtt, újra és újra végig nyomták a koreót, nem semmi erő van bennük!

Pár nap múlva Szabrival külön találkoztunk, hogy átbeszéljük, mit lehetne ebből kihozni a nyersanyagok alapján. Végül röpke kétórás beszélgetés alatt részletesen átvettük, hogy mit hogyan tudok felvenni (figyelembe véve az igényeiket, a helyszín adottságait, a technikám sajátosságait és a saját mozgáskészségemet is 🙂 ). Jó, a kétórás beszélgetés nem csak erről szólt, mivel már régebb óta ismertük egymást, eldumáltuk az időt 🙂

1-2 hét múlva egy újabb forgatásra gyűltünk össze. Ekkor már minden összeállt: Szabri tudta, hogy mit és hogyan kell felvennem a kívánt végeredményhez. A csajok talán még profibban tudták a koreót. Meg én is. Ráadásul a termet még jobban feldekoráltuk, bevilágítottuk, így sokkal szebb képi világot tudtunk megteremteni. Sajnos nem mindenki örült, az egyik leglelkesebb táncosunk pár nappal előtte lesérült egy edzésen, így ő nem tudott részt venni a végső forgatáson 🙁

Nagyjából két óra alatt mindent felvettünk szépen (legalább 5-6-szor a teljes táncot), így már “csak” az utómunka várt rám. És a reakciók alapján mindenki elégedett volt, azt hiszem nem véletlenül: extra amit a csajok összehoztak!

Mindez még 2020 őszén történt. De hogy miért tartott egy évig, mire bemutattuk ezt a klipet? Mert nem sokkal utána a korlátozások miatt már nem lehetett csoportos edzéseket tartani, ennek a klipnek pedig pont a népszerűsítés volt a célja. Tavasszal pedig a Fit-Max zárta be addigi kapuit, hogy 2021 nyár végétől egy nagyobb kaput nyisson – így most már tényleg aktuálissá vált a klip nyilvánosságra hozatala.

 

Köszi Szabri a felkérést, egy élmény volt ez a projekt! Ha pedig megtetszett, kukkants rá a Fit-Max oldalára és keresd az Exotic Pole edzéseket!

Klipforgatásért pedig engem keress bátran itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.