Első filmes díjaimat kaptam

Beneveztem a Weva Hungary Awardra néhány spontán vágott anyaggal. Összeírtam, hogy alakult a verseny 🙂
Életemben először úgy döntöttem, hogy megméretem magam valamilyen filmes versenyen (bár eddig összesen csak a Nikon fesztiválfotós pályázatán indultam, akkor egy frizbit nyertem 🙂 ). Még decemberben neveztem a WEVA Hungary Award-ra több kategóriában is esküvői filmekkel, illetve filmekből kivágott pillanatokkal. Egy 8 fős nemzetközi zsűri értékelte az alkotásokat, ami már jócskán emelte a szememben ennek a versenynek a tétjét, ráadásul láttam, mások milyen alkotásokat töltöttek fel. Éreztem, hogy elsőre ez túl nagy falat, még akkor is, ha nincs őrülten sok induló, de rögtön el is tároltam magamban, mik azok a területek, ahol még bőven fejlődhetek.

A mai online eredményhirdetésen kiderült, hogy megérte a Karácsonyt vágással töltenem, még akkor is, ha ezek csak gyors szerkesztések voltak az utolsó pillanatban 🙂 A Best Young Professional kategóriában a dobogóra sikerült felérnem.

Most már látom, hol tudok most sokat fejlődni, és akarok is fejlődni! Tavasszal sok időt töltök tanulással, nyáron pedig be is vetem az új tudásomat 🙂 Köszi mindenkinek aki bizalmat szavazott nekem, igyekszem tényleg a legjobbat kihozni magamból 🙂 És idén év végén újra megméretem magam :))

U.i.: Bocsi, hirtelen csak ilyen zord képet találtam magamról a poszthoz 🤣 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.